– Szia! – mondom, arcomra erőltetve a lehető legvidámabb hercegnői mosolyomat. – Van kávé! Üljetek le! Luca csak még gyanakvóbban összeszűkíti a szemét, és az asztal másik oldalára megy, Jesse mellé ül. Gyomrom görcsbe rándul – Luca szinte mindig mellém ül. És bár Ben foglalta el ma a helyét… nem tudom. Valami abban, ahogy Luca rajtam tartja a szemét, még ahogy megkerüli az asztalt is... Istenem,