– Luca! – zihálom, még mindig sokkos állapotban, ahogy becsapja maga mögött az ajtót és bezárja. De egy szót sem szól, ahogy felém fordul, még mindig dühös, összeszorított állkapoccsal. A szemeim elkerekednek, mert – rám haragszik? Talán – De csak egy lépéssel áthidalja a köztünk lévő távolságot, a keze felrepül és egyetlen gyors mozdulattal lelöki a sapkát a fejemről. Újra felszisszenek, a kezeim