A kocsi ajtaja kinyílt. Charles egyik kezével tartotta, a másikkal pedig Naomi felé nyúlt. Épp összeértek a kezeik, amikor Teréz megfordult. Fájnia kellett volna ezt látnia, de ehelyett nyugodt volt. Talán végre mindent megértett. Ezért tudott most ott olyan csendben állni. Korábban a szívét sírta volna ki. De most csak az járt a fejében, hogy szembeszálljon Charles-szal. "Charles" - mondta, ajka remegett, hangja bizonytalan volt - "pontosan mit értettél ezen?" Naomi kiszállt a kocsiból, keze még mindig Charles karjába kapaszkodott. Hosszú árnyékaik összemosódtak a holdfényben. Charles úgy tett, mintha nem hallotta volna Terézt, és inkább Naomi felé vezette a Joyacre Villába. Teréz már elvesztette a fonalat, hányszor hagyták már figyelmen kívül így. A szíve már túl sok ütést kapott. De amikor a lányáról volt szó, nem hátrálhatott meg. Mielőtt észrevette volna, meglepő erővel megragadta Charles csuklóját. "Charles!" - hasított a hangja az éjszakába. - "Tartozol nekem egy magyarázattal." Charles végre megállt és megfordult, tekintete jéghideg volt. Egy gyors mozdulattal könnyedén kiszabadította a csuklóját. "Te elfoglalt vagy a munkával" - mondta hidegen - "Yolanda pedig még kicsi. Gondoskodásra van szüksége. Amikor újra terhes leszel, Naomi fog gondoskodni Yolandáról." Ez volt Charles, aki mindig egyedül döntött dolgokról, és úgy jelentette ki őket, mint a parancsokat, nem pedig megbeszéléseket. De ezúttal Teréz nem volt hajlandó elfogadni egyoldalú döntését. Amikor először tervezte a képzését a szomszédos városban, személyesen választott egy dajkát Yolandának. Csak a múlt hónapban tudta meg, hogy Charles már régen kirúgta a dajkát. Fél éves távolléte alatt Naomi beköltözött a Joyacre Villába, ahol hárman éltek együtt boldog családként. Teréz mindig is kerülte a jeleneteket, és abban a halvány reményben kapaszkodott, hogy Charles még mindig tiszteli őt, mint a feleségét. De most már még a lányát is el akarják venni tőle. Nem tudott egyszerűen csak elmenni. Amikor Yolanda gondozásáról volt szó, Teréz nyugalma végre megtört. "Én is fel tudom nevelni a saját gyermekemet" - mondta remegő hangon. - "Nincs szükségünk kívülállókra." Charles úgy söpörte le Teréz tiltakozásait, mintha semmik lennének. "A dolog eldőlt" - jelentette ki ridegen, hangja nem hagyott teret a vitának. Teréz türelme végre elszakadt. "Azt mondtam, hogy én fogok gondoskodni a saját lányomról!" - harsogta, élesebben, mint valaha is megengedte volna magának. Sűrű lett a levegő a feszültségtől. Észlelve a növekvő konfliktust, Naomi, aki csendben Charles mögött állt, óvatosan közbelépett: "Charles, talán beszélnétek meg ezt ketten? Én megnézem, hogy van Yolanda." Megvárta Charles helyeslő bólintását, mielőtt visszaindult a Joyacre Villa felé. Épp akkor Teréz éles parancsa megállította: "Naomi, állj ott, ahol vagy." Abban a pillanatban, ahogy Naomi visszapillantott, Teréz keze kirepült, és egy hangos pofon csattant az arcán. Charles azonnal ellökte Terézt, és védelmezően a karjaiba zárta Naomit. "Megbántott?" - kérdezte sürgetően, vizsgálva a piros foltot, ami az arcán virágzott. Naomi eltakarta a fájó arcát, és könnyek szöktek a szemébe, tökéletes időzítéssel, a megkárosított ártatlanság képmásával. Charles aggódott Naomi miatt. De Teréz nem érzett bűntudatot. Egyetlen tisztességes nő sem avatkozna ilyen mélyen egy házas ember életébe. Persze, ehhez ketten kellenek. Charles egyenlő mértékben volt hibás. Épp amikor Teréz kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, egy kis alak futott ki a Joyacre Villából. Yolanda sietve futott, kis lábai mezítláb a földön. Abban a pillanatban, ahogy közel ért, Naomihoz vetette magát, és mindkét karjával szorosan Naomi lábát ölelte. Nagy szemei aggodalommal telve néztek fel. "Miss Naomi, fáj?" - suttogta, hangja remegett. Yolanda épp készült lefeküdni, amikor az ablakon keresztül meglátta apja kocsiját. Megpillantva, hogy Miss Naomival tér vissza, lefutott a lépcsőn. Épp az ajtóhoz ért, amikor Teréz pofonja elcsattant. Gondolkodás nélkül odarohant hozzájuk, cipőit hátrahagyva a sietségben. Teréz megdermedve állt, nézve, ahogy a férje és a lánya ezt a kívülállót vigasztalják. Éles fájdalom hasított a mellkasába. Szinte hallotta, ahogy a szíve összetörik. De a legjobban az fájt, hogy a kis rózsa, amelyet ő nevelt, most a tüskéivel szúrja őt. Keze remegett, ahogy kinyúlt, hangja megtört: "Yolanda." Teréz alig tudta kimondani a nevét, amikor Yolanda megfordult, arca dühbe gurult. A következő pillanatban Yolanda Teréznek rontott, apró öklei Teréz combját ütötték. "Rossz Anyu! Rossz Anyu!" - visította, hangja dühvel telt. - "Miért bántottad Miss Naomit? Utállak!" Teréz lefagyott, arca egy pillanat alatt elsápadt. A felismerés fizikai ütésként érte. Minden, amiért a felügyeleti csatában harcolt, nem volt más, mint a saját ostoba fantáziája. Sem a férje, sem a lánya nem akarta őt többé. Abban a pillanatban a saját élete kegyetlen viccének a poénja lett. De a legfájdalmasabb az volt, hogy egy másik gyermeket hordott egy olyan férfinak, aki soha nem szerette őt. Teréz alig vette észre, meddig ütötte Yolanda, mikor hagyta abba, vagy mit kiabált még a kislány. Az a két szó: "Rossz Anyu" kiölte a megmaradt remény minden csíráját. Zsibbadtan, dermedten állt egy pillanatig. Aztán halkan felnevetett, és elment, anélkül, hogy akár csak rápillantott volna Charlesra vagy Yolandára. Mögötte Charles és Yolanda továbbra is Naomi köré gyűltek, és észre sem vették Teréz távozását. Ahogy befordult a sarkon, még egy utolsó pillantást vetett arra a két emberre, akik öt éven át az egész világát jelentették. Charles Naomi jobb kezét fogta, míg Yolanda a bal kezébe kapaszkodott, ahogy együtt sétáltak, hármójuk egy szerető család képét mutatták, akik hazatérnek. Teréz ajka remegve mosolyra húzódott, minden bánata bent rekedt. Vágyott a sírásra, de a könnyek nem akartak felszínre törni. Ez az öt év kiszívta belőle az összes erőt. Soha többé nem égeti el magát, hogy megvilágítsa az útjukat. Egyedül elsétált a Joyacre Villától, lépésről lépésre lejátszva az elmúlt öt évet a fejében. Valahol belül mindig is tudta, hogy ez a kapcsolat felemészti őt. Egyszerűen nem tudta bevallani. De most már nyitva voltak a szemei. Ettől a pillanattól kezdve önmagát fogja előtérbe helyezni. Teréz taxival visszament a Brocade Villába. A dolgozószobában egy új válási megállapodást készített, amely kimondta, hogy minden vagyont egyenlően osztanak el, és nem fogja kérni a lányuk felügyeleti jogát. A aláírt papírokat szépen az asztalra helyezte, majd átvezette az éjszakán vissza a szomszédos városba. ***** Egy éjszakai pihenés után Teréz korán elment a kórházba. Az ügyeletes orvos a régi egyetemi barátja, Sylvia Morris volt, aki tudott Teréz házassági problémáiról. Amikor Sylvia meghallotta Teréz döntését a terhesség megszakításáról, megdöbbent. "Ez a baba nem jött könnyen" - mondta Sylvia. - "Miért engeded el most? Még ha rosszul is állnak a dolgok köztetek, megtarthatod a babát a férfi nélkül is." Teréz határozottan nézett Sylvia szemébe, hangja szilárd volt. "Sylvia, egy nő igazi ereje abban rejlik, hogy felelős döntéseket hoz az anyaságról. Ráadásul az én életem is számít. A műtét ma reggel lesz. Ez a végső döntésem." A múlt Teréze már nem létezett. Ettől a pillanattól kezdve a szeretetét önmagának és azoknak tartja fenn, akik őszintén törődnek vele. Akik nem tudtak szeretni, azoknak nincs helyük az életében.