Az ajtó kinyílt. Charles gondolkodás nélkül felkapcsolta a villanyt. A szoba azonnal sötétségbe borult. Miközben leoldotta a köntösét, azt mondta: "Késő van. Kezdjük el. Később dolgom van." A folyosóról beszűrődő fény alig világította meg az ajtóban álló alakot. Barbara megmerevedett Charles szavaira. "Logan úr, csak én vagyok az," suttogta, idegesen az ajtóban időzve. Charles pillanatnyilag megdöbbent. Felismerve a hibáját, visszakapcsolta a villanyt, és Barbarára nézett, hangjában zavarodottság áradt. "Még nem tért vissza?" Barbara homloka verejtékben csillogott, miközben megrázta a fejét. "Még nem, Logan úr." A szoba levegője ólomsúlyúvá vált a feszültségtől. Észrevéve Charles nemtetszését, Barbara hozzátette: "Logan asszony általában hatra hazaér. Talán közbejött valami ma este?" A hangja bizonytalanul elhalt. Charles értette a kedves szándékát, de csak egy kurta "Értem"-mel válaszolt. Amikor Barbara emlékeztetni akarta, hogy feküdjön le korán, hirtelen felült, szavait kimondatlanul hagyva. Öt perccel később Charles átöltözött, és elhagyta a Brokát Villát. Barbara kikísérte őt a földszintre, egy furcsa érzés kerítette hatalmába, mintha valamit elfelejtett volna. Csak akkor emlékezett rá, hogy Teréz említett valamit a dolgozószobában, amikor Charles autója eltűnt a látómezőből. Charles épp kihajtott a Brokát Villából, amikor a telefonja felvillant Naomi hívásával. "Mi a baj?" válaszolta, szokatlanul szelíd arckifejezése tovább lágyult a belső tér tompa fényében. Naomi hangja lágyan hallatszott a telefonban. "Charles, holnap fontos előadásom van, de Yolanda óvodájában családi nap lesz. Nem hiszem, hogy oda tudok érni." Charles még csak meg sem fontolta, hogy először Terézt kérdezze meg. "Teréz elmegy," mondta, döntve helyette, ahogy mindig is tette. "Köszönöm," válaszolta Naomi, hangja megkönnyebbülten emelkedett. "Már megbeszéltem Yolandával. Nem bánnád, ha továbbítanád az üzenetet Sullivan kisasszonynak, ha lesz rá alkalmad?" Charles azt mondta: "Ne aggódj. Csak az előadásodra koncentrálj." Letette a telefont, és az út szélére húzta az autót. Miután hosszan átnézte a híváslistáját, még mindig nem találta Teréz számát. Ekkor jött rá, hogy hónapok óta nem hívta őt. Évekig, amíg Teréz otthon maradt Yolandával, minden nap felhívta, hogy megkérdezze, otthon lesz-e vacsorára. Ő csak alkalmanként ment haza, csak azért, hogy lássa a lányukat. Miután beszéltek egy újabb baba vállalásáról, még mindig gyakran hívta, hogy ellenőrizze, hazajön-e. Gyakran figyelmen kívül hagyta a hívásait, vagy letette, vagy hagyta, hogy a telefon csörögjön. De amikor el kellett érnie őt, a száma ott volt a telefonjában. De most, amikor Charles folyamatosan görgette a hívásnaplóját, sehol sem találta a számát. Amikor végre meglátta, az utolsó hívás 3 hónapja volt. Charles még arra sem emlékezett, hogy felvette-e azt. Habozás nélkül tárcsázta a számot, de csak egy automatikus üzenetet hallott, amely szerint a hívás nem jön létre. Ilyen még sosem történt. Meglepődve újra próbálta, de ugyanazt az eredményt kapta. Több sikertelen kísérlet után végül feladta. Gondolt rá, hogy videóhívást indít Teréznek a WhatsAppon, de nem találta a kontaktját. Más lehetőség nem lévén, küldött egy szöveges üzenetet: [Yolandának holnap családi napja van az iskolában. Azt akarja, hogy ott legyél. Keleti Utcai Óvoda, 14:00.] Az üzenet elküldése után Charles elhajtott. Charles feltételezte, hogy Teréz biztosan elfoglalt, ami megmagyarázza a nem fogadott hívásokat. Biztos volt benne, hogy látni fogja az üzenetet, és elviszi Yolandát a rendezvényre. Elégedett ezzel a gondolattal, elengedte az aggodalmait. ***** Este 9 órakor Teréz befejezte az esti műszakot a falusi iskolában. Fáradtan vánszorgott vissza a tanári szobába, megmosdott, és összeesett az ágyban. A lenémított telefonja érintetlenül feküdt mellette. Nem nézte meg, mielőtt elaludt. Másnap reggel Terézt egy hang ébresztette a telefonjáról. Még félig alva felvette, és látta, hogy nem ébresztő, hanem egy naptári emlékeztető az apósa holnapi születésnapjáról. Az előző években korán felkelt volna, hogy elmenjen a reggeli piacra élelmiszerekért. Aztán egész nap díszes ételeket főzött volna a születésnapi vacsorára. De ez az év más volt. Úgy döntött, hogy ezt többé nem teszi meg. Az emlékeztető bezárása után letette a telefont, és visszament aludni még egy kicsit. ***** Ma péntek volt. Teréz 14:00-kor fejezte be a munkát. Korábban csak az apósának a születésnapjára emlékezett, elfelejtve, hogy az apukájának is különleges napja van. De idén este hazamegy a szüleihez, és holnap kiadós ételt főz a saját családjának. Ami Charles üzenetét illeti, az már rég elmerült az értesítések áradatában. ***** Teréz este 6-kor érkezett a szüleihez, épp vacsorára. Belépve a nappaliba látta, hogy az egész család ott van. Monica Sullivan, mélyen a kirakójába merülve, felugrott, amikor egy alak jelent meg az ajtóban. Hunyorogva, hogy jobban lásson, hirtelen felismerte rég nem látott nagynénjét. A kirakós darabjai szétszóródtak, ahogy átrohant a szobán, és Teréz lábába kapaszkodott. "Teréz néni, visszajöttél!" Teréz letérdelt, és hevesen átölelte Monicát, egy csókot nyomva a gyermek arcára. Szavak akadtak a torkán, a szeme csípett, miközben visszatartotta a könnyeit. Monica átkulcsolta a karját Teréz nyaka körül, és hangos csókot nyomott a nagynénje arcára. Aztán a konyha felé kiáltott: "Apa! Anya! Teréz néni itthon van!" A szavakat hallva Theodore Sullivan és Yvonne Wesley előbukkant a konyhából. Theodore arca felragyogott Teréz első pillantására, de az öröm azonnal elpárolgott. Észrevéve a szigorú arckifejezését, Yvonne finoman meglökte a könyökével, mielőtt meleg mosollyal Terézhez fordult. "Épp időben. Mindjárt tálalunk." Monica Yvonne felé sétált, húzva az anyja ujját. "Anya, Teréz néni kedvence a prosciutto. Azt mondtad, hogy el kell tennünk, amíg meglátogat. Most kaphatunk belőle?" Yvonne nevetve megérintette Monica orrát. "Micsoda kapzsi lány. Rendben, kapunk ma." Monica örömében visított, apró kezei tapsoltak, és a copfjai vadul lengtek minden ugrással. Theodore nem vette le a szemét Terézről, helytelenítése inkább Monicára irányult. "Ne pazarold a szereteted azokra, akik nem értékelik," morogta a lélegzete alatt. Teréz családja mindig is szerette őt. De ő a Logan család szolgálatába vetette magát, soha nem kapva még egy köszönömöt sem. Magától értetődőnek vették, miközben a valódi családja szenvedett. Valójában túl szégyellte magát, hogy ma este visszajöjjön. De tudta, hogy a családja szeretete mindig ott van. A bátyja és az apja keménynek tűnhetnek, de mélyen törődnek. Az anyja soha nem hagyta abba a várakozást rá. A sógornője mindig kedves és megértő volt. És az unokahúga annyira imádnivaló. Ideje volt ragaszkodni azokhoz, akik igazán szeretik őt. A múlt hidegségét csak érdemes volt hátrahagyni.