– Gyerünk már! – mondom, és megrántom Daniel ujját, a hátsó kert felé húzva őt. – Beszéljük meg valahol, ahol nem hallják. Daniel aggódva követ a hátsó ajtón át, hátrafordul, hogy megnézze, követ-e valaki, mielőtt becsapná az ajtót. Leülök a kis asztalhoz, és várom, hogy ő is leüljön, miközben a fejemben kavarognak a gondolatok, próbálom eldönteni, mit és hogyan mondjak. – Szóval? – kérdezi Daniel