Iván nevet rajtam, látva, hogy szólni sem bírok, és én sem bírom tovább – nevetek én is, arcomat a kezembe temetve. – Igen – mondom, égető vörösben égve. – Hallottam rólad. És azt kell mondanom, nem csupa jót. – Jaj, ne már – mondja, még mindig kuncogva. – Nem lehettél ennyire rossz. Kipillantok az ujjaim közül, és felvont szemöldökkel jelzem neki, hogy de bizony. Minden rossz volt. – Mi az – kérd