Nem tudom megállni, hogy Iván felé forduljak, s egy halk nyögés hagyja el az ajkam, amit ő azonnal el is fojt a sajátjával. Úgy csókolom, hogy elfelejtek levegőt venni, annyira éhezem rá, hogy megfeledkezem magamról – az örömére, a nevetésére, a könnyedségére és a tréfáira szomjazom –, arra, ahogy elszakadok általa a világomtól, és elveszhetek benne. Iván szája forrón préselődik az enyémre, karjai