Az ideális szeretőm egy olyan pasi lenne, aki nem csak a dugásra hajt, szereti az irodalmat, a könyveket, és udvarias. A nővérem szerint ilyen férfiak már kihaltak a 21. században. Azzal vádol, hogy mindig csak kocka dolgokon ábrándozom, ezért még mindig szűz vagyok. De miért is adnám oda bárkinek? Hiszen még sosem voltam igazán szerelmes. Én valami sokkal mélyebbre vágyom. De most, hogy Daniel feltűnt, mintha egy tündérmesében élnék. Néhány hónapja járunk, miután egy könyvesboltban megláttuk egymást, és azonnal tudtuk, hogy egymásnak vagyunk teremtve. Figyelmes és gondoskodó, ráadásul remekül lehet vele beszélgetni, ami nem is baj, hiszen pszichológusként ez a dolgom. Nem akar sürgetni, ami nagyon vonzó benne, és tökéletesen passzol a tempómhoz. Ma ott ülünk a könyvesboltban, ahol megismerkedtünk, én pedig a cappuccinómat kortyolgatva figyelem a magas, vékony barátomat, ahogy a göndör, gesztenyebarna haja a zöld szemébe hullik. Daniel mindig elegáns, ma is tökéletesen vasalt szürke nadrágot visel, a csuklóján pedig egy csillogó, ezüst óra van. Várjunk csak, gondolom, miközben közelebb hajolok. Ezek ott gyémántok az üveglap alatt? Beleharapok az ajkamba, azon tűnődve, hogy a barátomnak miért van gyémántórája. Én csak egy szegény egyetemista vagyok – ő meg gazdag? Megmozdul valami Daniel válla mögött, és ahogy odafordulok, tágra nyílik a szemem. – Daniel, ott… ott van egy pasi. És minket bámul. Daniel megfordul, és egyenesen a hatalmas, izmos férfira néz, aki bőven magasabb, mint 180 centi, és az izmai szinte kidagadnak. A drága öltöny nem tudja eltakarni a durva kezeit, sem a kegyetlen heget, ami átlósan szeli át az arcát, majdnem kettévágva az orrát. – Ó, izé – mondja Daniel, és megvonja a vállát. – Ne törődj vele. – Ne törődjek vele!? – suttogom, kicsit megijedve. – Daniel, minket néz… – Nem, úgy értem, velem van. Daniel bocsánatkérően rám mosolyog, én pedig döbbenten tátom el a szám. – Ő Parker, a… hát, a testőröm. – Aha – mondom, és kínosan O alakúra formálom a számat. Danielnek testőr kell? Milyen gazdag lehet? – Ja, ne is figyelj rá – mondja Daniel, és egy hűvös mosollyal nyugtat. – Apám kicsit túlzásba viszi a védelmet – forgatja a szemét. – Őszintén szólva, annyira stresszes a biztonság miatt, hogy szüksége lenne egy pszichológusra, mint te, aki tanácsot ad neki. Daniel nevet ezen, hogy oldja a hangulatot. – Bármikor – motyogom, és idegesen játszom a hosszú, vörös hajammal, aggódva amiatt, hogy Daniel gazdagsága és az én szegényes helyzetem mennyire nem illenek össze. Soha életemben nem találkoztam még olyannal, akinek testőre van. – Hozhatok még valamit? – Mindketten felnézünk a pultosra, aki ránk mosolyog, egy nagyon helyes, szőke hajú srácra, akinek kötény van a derekára kötve. – Nem, köszi, Colin – mondom, és szélesen elmosolyodom. – Igazából mindkettőnknek jöhet még egy kör – mondja Daniel, és lassan Colinra mosolyog. – Ó, izé… – mondom, és felnézek az órára, miközben a hajam a fülem mögé tűröm. Ha most nem indulok el, biztosan el fogok késni a pszichológiai vizsgálatokról az állami börtönben. – Akkor ő elviszi magával – mondja Daniel, és feláll a kanapéról. – Gyere, segítek. Követi Colint a kávépulthoz. Épp összepakolom a táskámat, hogy elérjem a következő villamost, amikor észreveszem, hogy Daniel telefonja rezeg az asztalon, bejövő hívás. Amikor a szám eltűnik, Daniel hátterében egy családi fotó látható. A magas férfi hátul biztosan az apja, a másik talán a bátyja? Miközben próbálom megfejteni, a telefon újra csörög – ugyanaz a szám. Hirtelen felindulásból felkapom Daniel telefonját, a vállamra vetem a táskámat, és a kávépult felé indulok. – Daniel – mondom, és a pult mögé csúszok –, hívnak… De itt nincs senki. Zavartan nézek körbe – pedig láttam, hogy Colin és Daniel erre jöttek… Zajt hallok a raktárból, egy furcsa, tompa puffanást és egy nyögést. Lépek kettőt előre, és bekukucskálok az ajtón, talán mindketten… Istenem! Alig fél méterre tőlem a barátom a falhoz szorítja Colint a raktárban, az egyik öklével az ingébe markolva – szenvedélyesen csókolja. Colin szeme csukva van, a keze Daniel nadrágjának gombjait tapogatja, a nadrágszíja már ki van csatolva, és suttogja a nevét – a barátom nevét… – Ezt most komolyan gondolod!? – kiáltom, anélkül, hogy gondolkodnék, és hozzávágom a telefont Danielhez és a szeretőjéhez. Mindketten megrökönyödnek, és szétugranak. – Fay, én… – Daniel arca döbbenettől eltorzult. Könnyes szemmel futok ki a helyiségből, ki a kávézóból. – Fay! – kiáltja Daniel, miközben utánam rohan az utcára. – Nem érted! Megragadja a karomat, és visszahúz magához. – Nagyon kedvellek – mondja, és a szeme tele van bűnbánattal. – Csodálatos vagy – csak a családom nem értené meg, nem helyeselné… – És akkor mi van? – kérdezem meglepetten. – Csak azt akarod, hogy a színlelt barátnőd legyek!? Sajnálom – rántom ki a karomat a kezéből. – Nem érdekel. – Kérlek, Fay! – kiáltja utánam Daniel, ahogy menekülök. – Kérlek, helyrehozhatom! Mennyit kérsz? Egy milliót? Hárommilliót? Megtehetem… – Látom, ahogy előveszi a csekkfüzetet a zsebéből. – Nem kell a pénzed! – mondom gúnyosan. Daniel pislog, én pedig elfordulok. – Megtartom a titkodat, nem kell lefizetned. Csak nem akarlak többé látni. És ezzel véget ért a tündérmesém a herceggel. Sietve megyek az utcán, a szemem tele van dühös könnyekkel. Két órával később egy műanyag asztalnál ülök egy betoncellában, a szemem kiszáradt, a hajam pedig hátra van fogva, remélem, professzionális külsőt kölcsönözve nekem. A lábam remeg az idegességtől, és azt hiszem, egy kis utóhatástól. Még mindig nem hiszem el, amit Daniel tett velem. De felegyenesedek, és mély levegőt veszek. Most a munkámra kell koncentrálnom, és borzasztóan izgulok a következő feladatom miatt. Eddig csak egyszerű, fehérgalléros bűnözőket bíztak rám, de ma ki kell értékelnem Kent Lippertet, a városunk maffiakirályaként ismert embert. Páratlan kegyetlensége és az a hihetetlenül sok dolog, amit a hatalma megvédéséért megtesz, hírhedt ebben a városban. Hallom, ahogy a folyosó végén lévő ajtó csörömpölve kinyílik, és felállok a székről, a blézeremre simítva a kezem. Mióta itt dolgozom, még sosem voltam ennyire ideges. Az őrök Lippertet vezetik be a sarkon, és meglepődöm – arra számítottam, hogy Lippert egy kövér, öreg, kopaszodó férfi lesz –, egy olyan zsíros alak, aki a városunk alvilágába való. De ez a férfi karcsú és magas, és valami veszélyes eleganciával mozog. A szemem követi, ahogy a válla megmozdul az egyenruhája alatt, és ahogy az őrök kicsit meghunyászkodnak, miközben leveszik róla a bilincset. Felkiáltok, amikor végre Lippert arcára nézek, és a szám kiszárad. A sötét haja a homlokába lóg, a szögletes állkapcsa, a mély ráncok a zöld szeme körül – Istenem! Én már láttam ezt az embert. Ma láttam őt, egy képen a barátom telefonján… És megint, fiatalabban, a barátom arcvonásaiba vésve. Daniel nem csak egy gazdag gyerek. Ő a maffiakirály fia.