ARABELLA. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne sóhajtozzak percenként, ahogy vonszolom magam le a lépcsőn, a táskám az ujjamon himbálózva. Az iskola a legutolsó dolog, amire vágyom, de az ágyban maradni és szüntelenül bőgni sem akarok, ahogy a szívem diktálja. Nem zokoghatok minden egyes nap, valahányszor eszembe jut. Ez szánalmas. Nem mintha örökre eltűnt volna – csak kilométerek választanak el, é