ARABELLA. "Ara" – hallom Dex suttogását a hátam mögött, de nem fordulok felé, sőt, mikor újra a nevemen szólít, megrándítom a vállam, és még jobban megszorítom az ecsetet, a tábla halvány sárga vonalaira összpontosítva. – Arabella! – kiáltja ezúttal már hangosabban, mire én felnyögök, és a szemébe nézek. – Mi van? – csattanok fel, mire ő meglepetten hátrál egy lépést. – A francba, miért vagy ilyen pipa? – kérdezi, mire én sóhajtok. – Tudod, milyen vagyok, ha művészeti órákról van szó. Nem igazán segítesz koncentrálni. – Féligazság, félig hazugság. A másik fele az, amit inkább megtartanék magamnak, és figyelmen kívül hagynám, hogy mennyire idegesít. – Biztos, hogy csak erről van szó? – kérdezi Dex, mire én elmosolyodom. – Persze hogy. Bocsi, hogy lecsattantam rád. Mit akarsz? – Semmit – feleli közömbösen, majd vigyor terül szét az arcán, miközben felkapja a telefonját. – Csak meg akarom mutatni ezt a képet. Mielőtt Dex felém fordítaná a képernyőt, már tudom, mi vár rám, és egyáltalán nem lep meg a hullámos hajú lány képe a képernyőjén. Egy új poszt a barátjától: a lány fülhallgatóval a fülében, enyhe mosollyal az arcán, egyik kezével a füle mögé tűrve a haját, miközben a távolba mered. És képzeld, a legjobb barátom követi a srácot, akit az ellenségének tart, csak hogy ilyen képekhez jusson. – Ezt a megszállottságot abba kéne hagynod – mondom neki, miközben elfordítja a képernyőt, és megrázza a fejét. – Esélytelen. Hogy felejtsek el egy ilyen nőt? – Sam komolyan meg fog ölni, ha valaha megtudja ezt – mondom, mire összevonja a szemöldökét. – Ennyire nem bízol a legjobb barátodban? – Kicsit sem – kuncogok. – Csak légy óvatos. – Az vagyok, Arabella – sóhajtja, miközben visszanéz a képernyőre. – Ezért nem megyek a közelébe. Tudom, hogy esélyem sincs, de a gondolat, hogy sosem lehet az enyém, megöl. Nem tehetek róla. Kinyújtom a kezem, hogy megérintsem, mire a szemembe néz. – Szegény te. Összeráncolja a homlokát, és elhúzza a kezét, én pedig nevetek, kezemmel elfedve a szám. Mikor elmúlik a kényszer, visszanézek a képernyőjére, és valahol megértem, miért olyan nehéz ez neki. Veronica elképesztően gyönyörű. Hullámos haja a vállára omlik, óceánszínű szeme van; simán elmegy a legszebb lánynak, akit valaha láttam, nem csoda, hogy a legjobb barátomnak is azonnal megtetszett. Persze, ha nem lenne ennyire zárkózott, alig beszélne valakivel, és nem lenne egy barátja, akitől az iskola fele retteg. – Kitartás – mondom Dexnek, mire még egy pillantást kapok, mielőtt visszafordulok a táblámhoz, és a mellkasom remeg a nevetéstől. – És mit talál ön olyan viccesnek, Miss Leovough? – emelem fel a fejem a előttünk álló nő hangjára, és megrázom a fejem. – Semmit, Mrs. Walker. Sajnálom. Szúrósan néz rám, mielőtt elfordul, és a hangulatom a béka feneke alá esik, miközben visszatérek a táblámhoz. – Úgy tűnik, ezt megérdemelted – motyogja Dex a vállam felett, mire felmutatom neki a középső ujjamat, amiért cserébe egy kuncogást kapok, mielőtt felemelem az ecsetemet. Ahogy az ajtóra nézek, elkapok egy elmosódott alakot. Csak egy pillanat volt, alig láttam valamit, de szinte megesküszöm, hogy ő volt az. Egy lánnyal a nyomában. Ahogy korábban elsétált mellettem, átvillan az agyamon, és görcsösen szorítom az ecsetet, miközben zavartan próbálok festeni. ~ – Miért arra mész? – kérdezi Dex, mikor a másik irányba fordulok. – Ki kell mennem a mosdóba. Menj csak – mondom. – Vagy azt akarod, hogy veled menjek? – kérdezi incselkedve, mire elhessegetem, amiért cserébe kuncog. Kinyitom az ajtót, belépek, de üres a mosdó, bemegyek az egyik fülkébe, és felsóhajtok a megkönnyebbüléstől, ahogy végzek a dolgommal. Felállok a vécéről, és összevonom a szemöldököm a hirtelen zajra, ami kintről jön, mielőtt lehúzom a szoknyámat, és kinyitom az ajtót, de ekkor visszalöknek, egy kéz szorosan a számra tapad, elfojtva a sikolyt. Tágra nyílt szemeim találkoznak a jól ismert ezüst szemekkel, miközben az ajtóhoz préselnek, Alexander pedig az ajkához emeli az ujját, csendre intve, én pedig bólintok. Lassan leveszi a kezét a számról, és az ajtóra néz, odafordítva a fülét. Mikor visszanéz rám, nagyot nyelek, mert kibaszott közel van. Az arcvonásai ott vannak előttem, és nem tudok ellenállni, megcsodálom a göndör szempilláit, amik valahogy hipnotikusak. Forró lehelete az arcomat érinti, és biztos vagyok benne, hogy hallja a szívem gyors dobogását, amit a közelsége okoz. Lenézek a testünkre, érzékelem, ahogy az ő teste az enyémhez préselődik, megszüntetve a személyes teremet, és elvonva a melegemet. Rá nézek, várom, hogy megszólaljon, kíváncsi vagyok, miért teszi ezt, de egy szót sem szól. Kinyitom a szám, hogy megszólaljak, de a keze ismét a számra tapad, a tenyere a bőrömbe préselődik, és bizsergést küld végig a testemen. – Mit csinálsz? – a hang elfojtott, Alexander pedig megrázza a fejét. – Ne mondj semmit. Azt akarom, hogy elmenjen. – Ööö? – elnéz rólam, a mellkasát az enyémhez szorítja, miközben próbálja közelebb vinni a fülét az ajtóhoz, én pedig ökölbe szorítom a kezem az oldalamnál, és a szoknyámba markolok, miközben próbálok mozdulatlan maradni, és nem rontani a helyzeten. Mikor Alexander újra elfordítja a fejét, az ajkai szinte súrolják az enyémet, és a szívem kihagy egy ütemet, ahogy a szemébe nézek. Látom, ahogy a tekintete lefelé vándorol, mielőtt újra a szemembe néz, és a lábai az enyémhez préselődnek. Érzem, ahogy a másik keze figyelmeztetés nélkül az oldalamra csúszik, végigsimít a derekamon, és hirtelen meleget okoz az alhasamban, egy olyat, ami túlságosan is ismerős. Kérlek, ne. A nehéz légzésem hangja az övével keveredik a körülöttünk lévő levegőben, ahogy Alexander feje egyre közelebb kerül, és a tekintetem az ajkaira vándorol, a nyelvem öntudatlanul kinyúlik, hogy megnedvesítse az enyémet. Közelebb... Közelebb... És... – Alexander! – Mindketten megugrunk. Én jobban, mint ő, és gyorsan távolságot tart, miközben az ajtóra néz, és újra hallom a női hangot. – Alex, tudom, hogy bent vagy. Láttam, hogy bejöttél. Gyere ki, szépfiú. Ne kerülj el. A hang egyre ismerősebb, minden egyes szóval, amit mond, főleg, mert már többször hallottam az egyik órámon. – Ki ez…? – Alexander – szólal meg újra, ezúttal magasabb hangon, én pedig várom, hogy lépjen valamit, de nem teszi. – Alexander. Gyere ki, édesem. Van egy csomó dolog, amit meg akarok neked mutatni – forgatom a szemem a hanghordozásán, miközben Alex mozdulatlan marad, és mikor pár másodpercig nem szólal meg, és minden elcsendesedik, a fejemre teszi a kezét, és nekem dől. Újra érzem a szikrát, és kénytelen vagyok elfordítani a fejem. – Alexander! – A kurva – szitkozódik, végül hátrál egyet, és hagy egy kis helyet, hogy levegőt vegyek. Mély levegőt veszek, és kiengedem az öklömet. – Nem hiszem, hogy olyan könnyen feladja – súgom neki, mire felém fordítja a fejét. – Nem akarom, hogy kövessen. – Egyértelműen akar tőled valamit – mondom inkább magamnak, mint neki, és a figyelmem visszatér Alexanderre, mikor a csuklóm köré kulcsolja a kezét, és kirángat a fülkéből. – Mit… – nem fejezem be, mert Alexander kilök az ajtón, becsukja maga mögött, és a sejtésem beigazolódik, mikor Nina előtt állunk. Az iskola egyik legnépszerűbb lánya. Nagyon szép a hosszú, fekete hajával, amit mesterien visel, és ami kiemeli a többi vonását is. Ránk néz, majd a tekintete Alexanderen akad meg. – Mit csináltatok odabent? – Mit csinál egy fiú és egy lány a mosdóban? – kérdezi Alexander, mire tágra nyílt szemekkel nézek rá. Nina felkuncog. – Ne már, Alex. Tudom, mit akarsz, és tudnod kéne, hogy nem fog sikerülni. A lánynak van barátja. – Akkor én is lehetek a szerető, nem gondolod? – lep meg Alex a kijelentésével, és furcsa pillantást vet rám, mielőtt folytatja: – És sajnos nem csinálok egyszerre kettőt. Talán majd foglalkozom veled, ha végeztem vele. – Nevetséges – horkant fel Nina. – Nem hiszem el. Ő nem az a fajta, aki… A többi szava elhal, és a szemeim elkerekednek, mikor Alexander a derekam köré fonja a kezét, és magához húz. Egy pillanatra a szemembe néz, mielőtt lefelé pillant, és az ajkait az enyémre zárja. Pár másodpercig lefagyok, a kezeim a karján vannak, miközben hagyom, hogy megcsókoljon, és próbálom felfogni, miért nem kéne ennek megtörténnie, miközben az ajkai puhák az enyémen, a derekamon van a keze, és a mellkasa a mellkasomhoz préselődik. Ez a próbálkozás kudarcba fullad, mikor Alexander a számba csúsztatja a nyelvét, a másik kezét pedig az arcomra emeli.