Hiro alakja elmosódik a halványan megvilágított szörfboltban, szemüvege megcsillan egy közeli utcai lámpa fényében, ahogy minket – pontosabban Wake-et – tanulmányozza, olyan intenzitással, ami gyomromban csomót képez. Veszek egy levegőt, csontjaimban érzem a kimerültséget, de tudom, hogy nem engedhetem meg magamnak a pihenést. Még nem. „Ő Hiro” – mondom rekedt hangon – „Peter barátja… meg az enyém