Wake kilép az erkélyre, jelenléte ugyanolyan szilárd, mint mindig, bár nem fordulok felé. Érzem mögöttem, csak áll ott, vár. A világ súlya úgy nehezedik rám, hogy a mellkasom szorul, a szívem túl nehéz. Próbálom lenyelni a könnyeket, amik csak úgy szöknek elő, de hiába. – Phoebe – szólal meg halkan Wake, mély hangja áthatol az alatta elterülő nyüzsgő város zaján. – Nem kell egyedül cipelned ezt. M