Az ideális pasim egy olyan srác lenne, aki nem akar azonnal ágyba vinni, szereti az irodalmat és a könyveket, és udvarias. A nővérem szerint az ilyen férfiak a 21. századra már kihaltak. Azt vágta a fejemhez, hogy folyton mindenféle kocka dologról álmodozom, és ezért vagyok még mindig szűz. De miért is kellene? Még sosem voltam szerelmes. Én csak valami intimebbre várok. De most, hogy Daniel feltűnt a színen, egy tündérmesében élek. Már pár hónapja járunk, miután első látásra egymásba szerettünk egy könyvesboltban. Gondoskodó, figyelmes, és jó hallgatóság, ami általában az én szerepem szokott lenni – végül is a tanácsadás a szakterületem. Nem próbál sürgetni, hogy túl messzire menjünk túl gyorsan, ami megkülönbözteti a többi sráctól, és tökéletesen illik a saját tempómhoz. Ma, a könyvesboltban, ahol először találkoztunk, belekortyolok a cappuccinómba, miközben a barátom magas, nyúlánk alakját nézem, ahogy gesztenyebarna, göndör haja a zöld szemébe omlik. Daniel mindig olyan csinosan öltözködik, ma tökéletesen vasalt szürke nadrágot visel, a csuklóján pedig egy csillogó ezüstóra van. Várjunk csak, gondolom, és összeszűkített szemmel közelebbről is megnézem. Azok ott gyémántok az üveglap alatt? Az ajkamba harapok, azon tűnődve, miért van a barátomnak gyémántórája. Úgy értem, én csak egy csóró egyetemista vagyok – talán gazdag? Mozgást látok Daniel válla fölött, és ahogy odanézek, a szemem elkerekedik. – Daniel, van ott… egy fickó. És pont minket bámul. Daniel megfordul, hogy egyenesen a drabális fickóra nézzen, aki jóval száznyolcvan centi fölött van és csupa ín és izom. Professzionális öltönye semmit sem rejt el durva kezeiből és a kegyetlen hegből, ami átlósan fut végig az arcán, majdnem kettévágva az orrát. – Ó, izé – mondja Daniel vállat vonva. – Ne is törődj vele. – Hogy ne törődjek vele!? – suttogom, kissé megijedve. – Daniel, egyenesen ránk néz… – Nem, úgy értem, velem van. – Daniel bocsánatkérő mosolyt küld felém, miközben az állam leesik a döbbenettől. – Ő Parker, ő… nos. Olyasmi, mint a testőröm. – Ó – mondom, és a szám egy kínos O-t formál. Danielre bámulok. Testőrre van szüksége? Milyen gazdag lehet? – Igen, csak hagyd figyelmen kívül – mondja Daniel, és hűvösen elmosolyodik. – Apám túlságosan is védelmező – forgatja a szemét. – Őszintén, annyira rástresszel a biztonságra, hogy ráférne egy olyan pszichológus, mint te, hogy adjon neki egy kis tanácsot. – Daniel ezen elneveti magát, feloldva a hangulatot. – Bármikor – motyogom, és idegesen a hosszú, vörös hajammal játszom, aggódva az ellentéten Daniel gazdagsága és az én templom egere-státuszom között. Még soha nem találkoztam olyannal, akinek testőre van. – Hozhatok még valamit? – Daniel és én is felnézünk a baristára, aki lenéz ránk és elmosolyodik; egy igazán jóképű, szőke hajú srác, derékra kötött köténnyel. – Nem, köszi, Colin – mondom, és szélesen rámosolygok. – Igazából, kérhetnénk mindkettőnknek egy újratöltést? – kérdezi Daniel, és lassan Colinra mosolyog. – Ó, igazából… – mondom, felnézek az órára, és a fülem mögé tűröm a hajam. Ha most nem indulok, egész biztosan el fogok késni a munkámból, ahol pszichológiai értékeléseket végzek az állami börtönben. – Akkor ő elvitelre kéri a sajátját – mondja Daniel, és feláll a kanapénkról. – Gyere, segítek. – Colin után megy a kávépulthoz. Elkezdem bepakolni a táskámat, hogy elérjem a következő villamost, amikor észreveszem, hogy Daniel telefonja rezeg az asztalon, egy bejövő hívás. Amikor a szám eltűnik, Daniel kezdőképernyőjén egy családi fotó látható. A magas férfi hátul minden bizonnyal az apja, a másik talán egy idősebb testvér? Miközben próbálom összerakni a képet, a telefon újra csörög – ugyanaz a szám. Hirtelen ötlettől vezérelve felkapom Daniel telefonját, a vállamra kapom a bepakolt táskámat, és a kávépult felé indulok. – Daniel – szólok, miközben becsusszanok a pult mögé –, keresnek telefonon… De itt hátul nincs senki. Zavartan körülnézek – pedig biztos voltam benne, hogy láttam Colint és Danielt erre jönni… Zajt hallok a raktárból, egy furcsa, tompa puffanást és egy nyögést. Teszek két lépést előre, és bekukkantok az ajtó mögé, talán mindketten… Úristen. Tőlem alig egy méterre a barátom a raktár falának szorítja Colint, egyik öklével a pólója anyagába markol – és szenvedélyesen csókolja. Colin szeme csukva van, kezeivel Daniel nadrágjának gombján matat, az öve már ki van csatolva, miközben a nevét suttogja – a barátom nevét… – Szórakoztok velem!? – kiáltom, és gondolkodás nélkül hozzávágom a telefont Danielhez és a szeretőjéhez. Mindkét fiú felugrik, és szétrebbennek. – Fay… én… – Daniel arcán döbbenet ül. Könnyekkel a szememben kirohanok a szobából és a kávézóból. – Fay! – ront ki utánam Daniel az utcára. – Nem érted! – megragadja a karom, és visszahúz magához. – Tényleg kedvellek – mondja, a szeme tele bocsánatkéréssel. – Csodálatos vagy – csak a családom nem értené meg, nem hagyná jóvá… – És akkor mi van? – kérdeztem meglepetten. – Azt akarod, hogy a kamubarátnőd legyek!? Sajnálom – kirántom a karom a kezéből. – Nem érdekel. – Kérlek, Fay! – kiált utánam Daniel, miközben elfutok. – Kérlek… helyrehozhatom! Mennyit akarsz? Egymilliót? Hárommilliót? Tudok… – Látom, ahogy előveszi a csekkfüzetét a zsebéből. – Nem kell a pénzed! – mondom gúnyosan. Daniel pislog, én pedig elfordulok. – Megtartom a titkodat, nem kell lefizetned. Csak nem akarlak többé látni. És ezzel véget is ért a tündérmesém a szőke herceggel. Sietek le az utcán, a szemem megtelik dühös könnyekkel. Két órával később egy műanyag asztalnál ülök egy salakbeton cellában, a szemem már felszáradt, a hajamat pedig olyasminek kötöttem hátra, ami remélhetőleg profi külsőt kölcsönöz. A lábam remeg az idegességtől és, azt hiszem, egy kis utórezgéstől. Még mindig nem hiszem el, mit tett velem Daniel. De kiegyenesedem a székemben, és mély lélegzetet veszek. Most a munkámra kell koncentrálnom, és hihetetlenül ideges vagyok a következő megbízatásom miatt. Eddig csak egyszerű, fehérgalléros bűnözőket bíztak rám, de ma Kent Lippertről kell értékelést készítenem, a férfiról, akit a városunk Maffiakirályaként ismernek. Páratlan kegyetlensége és a hihetetlen dolgok, amiket a hatalma védelmében megtesz, hírhedtté tették a városban. Hallom, ahogy a folyosóajtó csattanva kinyílik, és felállok a székemről, a blézeremre simítok, hogy megigazítsam. Még soha nem voltam ennyire ideges, mióta ezt a munkát csinálom. Az őrök befordítják Lippert a sarkon, és meglepődöm – arra számítottam, hogy Lippert egy kövér, öreg, kopaszodó férfi lesz –, az a fajta zsíros, alantas figura, aki a város alvilágába való. Ez a férfi azonban karcsú és magas, és van valami veszélyes elegancia a mozgásában. A szememmel követem, ahogy a válla megmozdul az egyenruha anyaga alatt, és ahogy az őrök kissé megremegnek, miközben leveszik a bilincset a kezéről. Levegő után kapok, ahogy a szemem végre Lippert arcára téved, és a szám kiszárad. Sötét haja a homlokába omlik, szögletes állkapcsa van, zöld szemei fölött pedig mély ráncok barázdálódnak – úristen. Én ezt a férfit már láttam. Ma láttam, egy képen a barátom telefonján… És újra, fiatalabb kiadásban, a barátom saját arcvonásaiba vésve. Daniel nem csak egy gazdag kölyök. Ő a Maffiakirály fia.