A kártyapartit teljes gőzzel játszották, és mivel senki sem figyelt rá, Charlie megfordult, hogy elmenjen. – Hova mész? Kell egy kis szerencse – szólt utána Mr. Kozmopolita. Charlie megfordult, és rámosolygott, miközben odasétált, ahol ült. Ő ismételten a térdét paskolta, és Charlie leült, bár szívesen visszautasította volna. Tudta, hogy visszautasíthatja. Jenni soha nem erőltetett rájuk semmit, ami kényelmetlenül éreztette volna velük magukat. De ha Charlie a kedvükben akart járni ezeknek a férfiaknak, akkor gondoskodott róla, hogy a lehető legnagyobb borravalót szerezze ki belőlük. Kivéve, ha rátették a kezüket. Ha megpróbálták volna, megbánták volna. Az egyetlen beszélgetés a kártyajátékról szólt. – Charlie, mi rövidítve ez? – kérdezte Mr. Kozmopolita jobb oldalán ülő férfi. Úgy nézett ki, mintha otthon lenne a bárban, mint egy régi maffiafőnök. Barna szemei csillogtak valamiféle vidámságtól, ahogy Charlie értelmezte, és a fekete haját hátrafésülte. – Ki mondta, hogy valaminek a rövidítése? Lehet, hogy egyszerűen csak ezt a nevet adták nekem a szüleim – mondta. – Feltételezem, hogy a szüleid tisztában voltak vele, hogy lányuk van, amikor a nevedet választották – kuncogott a férfi. – Charlotte? – kérdezte. Charlie fintorogva nézett. – Nem, hála istennek, hogy nem – mondta, amivel szinte minden férfitől kuncogást váltott ki. Mindenkit, kivéve Vidart. Ő csak bámulta őt, amikor éppen nem a kártyáit nézte. – Karolina? – kérdezte az ötvenes évekből itt ragadt férfi. – Nem, az talán még rosszabb lenne – mondta Charlie. Miközben a férfiak kártyáztak, folyamatosan próbálták kitalálni a nevét. Senki sem találta el a helyes választ. Vidar még mindig nem vett részt a játékban, de figyelte őt, ami idegesebbé tette, mint Mr. Kozmopolita. Ahogy még három játékot lejátszottak, és kihirdették a győztes csapatot, Vidar is a győztes oldalon volt ezúttal, míg Mr. Kozmopolita nem. Charlie felállt Mr. Kozmopolita öléből, bár ő tiltakozott. – Kérnek még italt az urak? Valami ennivalót? – kérdezte. Rendeltek még egy kört ugyanazokból az italokból, és amikor Charlie elhozta őket, Mr. Ötvenes megpróbálta megütni a fenekét, de elvétette. Charlie túlságosan is ügyes lett az ilyen dolgok elkerülésében, mióta ebben a bárban dolgozott. – Ideje üzletről beszélnünk. Takarodj – mondta Vidar. – Gyere vissza egy óra múlva még egy kör itallal – mondta a Mr. Kozmopolita és Vidar között ülő férfi. – Igenis, uram. Charlie gyorsan a bár felé vette az irányt, boldog, hogy szünetet tarthat az intenzív hátsó szobából. – Ilyen hamar visszajöttél? – kérdezte Jenni. – Úgy döntöttek, hogy üzletről beszélnek, ezért egy órára elbocsátottak – mondta Charlie. – Tarts szünetet, amíg teheted. Szokatlanul sokat követeltek a te idődből – mondta a főnöke, és Charlie hálásan vett egy doboz kólát, és visszament a személyzeti szobába. Elővette a telefonját a szekrényéből, és lehuppant a kanapéra. Tizenhat nem fogadott hívás egy tiltott számról. Charlie-nak nem kellett megnéznie, hogy ki hívta. Megtette mindenesetre, mert miért ne kínozná magát egy kicsit? „Apa” szerepelt a listán, és volt néhány „Rose”-tól is. Charlie nem volt annyira ábrándos, hogy azt higgye, a mostohaanyja próbálta hívni. Valószínűbb, hogy az apja rájött, hogy letiltotta, és a felesége telefonjáról próbált hívni. Sóhajtott, kikapcsolta a telefont, és kortyolt a kólájába. Tíz perc múlva úgy döntött, hogy nem tudja lerázni azt a rossz érzést, amit a hívások okoztak neki. Kiürítette a doboz maradékát, és úgy döntött, hogy a legjobb elterelés a munka lesz. Majdnem egy órán keresztül segített Tinának a vendégek kiszolgálásában. Éppen egyike volt azoknak a ritka turistáknak, akik néha hallottak a bárról, és úgy döntöttek, hogy benéznek. A pár leült Charlie egyik asztalához, és ő azzal szórakoztatta magát, hogy beszélgetett velük, miközben azok egyszerre próbálták befogadni a bár hangulatát és átnézni az itallapot. Végül olyan italokat rendeltek, amikről Charlie elég biztos volt, hogy nem fogják élvezni. De legalább megkapják a hely hangulatát, szóval talán megéri nekik. Miközben átadta Jenninek a rendelést, Jenni egy tálcát nyújtott át neki italokkal. Charlie rájött, hogy ezek a belső szobába szólnak. Az óra letelt. Elvette az italokat, és visszaindult, tudva, hogy Tina is kiszolgálja az asztalait. Bekopogott a zárt ajtón, és várt, amíg a másik oldalról azt nem hallotta, hogy "Gyere be". – Itt vagyok az italokkal, ahogy rendelték – mondta, miközben kiosztotta őket. Kapott néhány morcos "Köszönöm"-öt. Mr. Kozmopolita megpróbálta felhúzni a szoknyáját. Charlie gyorsan leütötte a kezét, és éppen megfordult, hogy lecseszze, amikor a mellette ülő férfi tarkón ütötte. – Ne légy ilyen barom, Millard – mondta a férfi. Mr. Kozmopolita, akit láthatólag Millardnak hívtak, a másik férfire meredt. – Elnézést kérek a... barátaim nevében – mondta a férfi, aki úgy tűnt, mintha az ötvenes évekből való lenne, meglepve Charlie-t. – Köszönöm, de nem szükséges – mondta. – Hozhatok még valamit? – kérdezte, hogy témát váltson. – Azt hiszem, készen állunk enni – mondta Vidar. A többiek bólintottak. Egyértelmű volt, hogy törzsvendégek, mivel nem kértek étlapot, hanem emlékezetből rendeltek. – Körülbelül húsz perc múlva visszajövök az étellel – mondta nekik Charlie, és elment, hogy leadja a rendelést a konyhában. Kivetett egy pillantást a bárra, és úgy döntött, hogy Tina el tudja látni. Miközben várta, hogy elkészüljön az étel, a konyhában egy saroknak dőlt, és nézte, ahogy Lilly, a legjobb barátnője és a bár szakácsa varázsol. Lilly volt az oka annak, hogy Charlie elkezdett ott dolgozni. Először meggyőzte Charlie-t, hogy adjon neki egy esélyt, majd meggyőzte Jennit, hogy a bár csődbe megy, ha Charlie nem dolgozik ott. – Nehéz este? – kérdezte Lilly. – Nem igazán, csak kicsit rosszul érzem magam – mondta Charlie. – Tudunk segíteni valamiben? – kérdezte Leo. Leo Lilly segítője volt. Mindent és bármit megcsinált, amire szüksége volt. Ez volt az ő módja annak, hogy betörjön az éttermi bizniszbe anélkül, hogy szakácsiskolába járna. Kedves srác volt, és Charlie tudta, hogy van valami vonzalom a részéről. De túl fiatal volt hozzá és túl tapasztalatlan. Lilly ránézett Charlie-ra, és forgatta a szemét Leo megjegyzésén. – Nem, minden rendben van. De köszönöm, Leo – mondta Charlie. – Csak szólj, ha bármire szükséged van – mondta. – Hogy van Nea? – kérdezte Charlie a barátnőjét. Nea Lilly hol van, hol nincs barátnője volt. Lilly összevonta a szemöldökét. – Jelenleg nem beszél velem – mondta Lilly, miközben elkezdte tálalni az ételt. – Mi az ezúttal? – kérdezte Charlie. – Ugyanaz a régi dolog. Ismét meg van győződve arról, hogy viszonyom van veled. – Sajnálom. Akarsz, hogy hátrébb lépjek, hogy elintézhesd? – ajánlotta Charlie. – Kizárt dolog, lány. Ha nem látja, hogy mi csak barátok vagyunk, és barátok vagyunk, amióta mindketten pelenkában voltunk, akkor az az ő problémája. Nem az enyém, és biztosan nem a tiéd – mondta Lilly. – Tessék, kell Leo, hogy segítsen kivinni mindet? – kérdezte Lilly, miközben az utolsó simítást végezte a tálaláson. – Igen, kérlek, ha nem bánod, Leo? – mondta Charlie. – Egyáltalán nem. Én viszem a nagy tálcát – mondta neki. – Széptevő – ugratta őt Lilly, és kacsintott Charlie-ra. – Köszönöm, Leo – mondta Charlie, és felvette a másik tálcát. A hátsó szobába sétáltak, és ismét bekopogott az ajtón, és azt mondták neki, hogy jöjjön be. – Itt vagyok az étellel, uraim – mondta a férfiaknak, miközben belépett, Leo követve őt. – Éhezem. Napok óta várom a chilis hamburgert – mondta az ötvenes évekbeli férfi. Összedörzsölte a kezét, miközben Charlie elé tette a rendelését. – Egész héten nyitva vagyunk, ha túl súlyosak a sóvárgásaid – mondta Charlie mosolyogva. – Ne mondd neki ezt. Henry soha nem fog elmenni, ha rájön, hogy minden nap eheti a chilis hamburgert – viccelődött a régi úriember. – Ó, fogd már be a szád, Nasir – mondta Henry, mielőtt rávetette volna magát a chilis hamburgerre. – És ki ez a kedves segítőd? – kérdezte Nasir, miközben Charlie befejezte a saját tálcájáról az ételek kiosztását, és elkezdte elvenni Leo tányérjait. – Ez Leo. Ő a szakácsunk asszisztense. Szükségem volt egy kis izomra, ezért kölcsönkértem az övét – mondta Charlie. – Szia Leo, gondolom, ismered a mi bájos Charlie-nkat? – mondta Nasir, Leóra fókuszálva. Charlie látta, hogy Leo elpirul az intenzív tekintet alatt, és vissza kellett fojtania egy kuncogást. – G-gondolom – dadogta Leo, miközben Charlie Vidar elé helyezte az ételt. Ő nézte őt. – Akkor talán segíthetsz nekünk. Próbáljuk kitalálni Charlie igazi nevét, de eddig nem jártunk sikerrel. Tudod a valódi nevét? – kérdezte Nasir, még mindig Leóra fókuszálva. – Nem, sajnálom – válaszolta Leo. – Kár – mondta Nasir, és áthelyezte a figyelmét az ételére. Charlie letette az utolsó tányért. – Hagyunk titeket békében enni. Szükségetek van valamire? – kérdezte Charlie. – Nem, köszönjük, baba – mondta Henry. Charlie ezúttal nem vette annyira zokon a becenevét. – Majd benézek egy kis idő múlva. Ha előbb szükségetek van rám, csak használjátok a gombot – mondta, jelezve egy ajtócsengő kinézetű gombot a falon. Ez a bár mögötti csengőhöz vezetett. Bólintottak, ahogy Charlie és Leo távoztak. – Köszönöm a segítséget, Leo – mondta Charlie, ahogy elváltak, ő a konyha felé, ő pedig a bár felé vette az irányt. – Szívesen, Charlie.